udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Intézménymutató: Typo Holding Nyomda

1999. március 20.

Várhatón április végén új, országos terjesztésű magyar napilap indul Kolozsváron. Az új lapot tavaly nyár óta szervezik. Verestóy Attila szenátor, vállalkozó, akinek kiterjedt kábeltévés érdekeltségei vannak erdélyi városokban, elmondta, hogy minden erejével dolgozik a nap megalakításán, de nem árult el, kikkel tárgyal. A HVG szerint az új napilap mögött részben ugyanazok állnak, akik megszervezték Budapesten a Napi Gazdaság című napilapot. Először Keleti Újság lett volna a lap címe, a jelenlegi tervek szerint viszont Krónika lesz a neve. Kiadója egy Kolozsváron bejegyzendő cég lesz, melyben 90 %-os részesedésük lesz a magyarországi befektetőknek, a többi a Stanik István vezette nagyváradi Scripta Kft. szellemi apportja. Õ ugyanis hónapok óta dolgozik a lap koncepcióján, a piacfelmérésen. A főszerkesztő Horváth Andor, a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tanszékének docense lesz, a szerkesztőbizottság elnöke Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője, a felelős szerkesztő pedig Stanik István. - A felmérések azt mutatják, hogy 80 ezer magyar vásárol román nyelvű országos napilapot, ennek az olvasóközönségnek a felére számítanak. A kolozsvári Typo Holding nyomja majd az újságot. - Magyar kormánykörök azt az elképzelést tanulmányozzák, hogy valamelyik erdélyi megyei lapot kellene magyarországi segítséggel országos napilappá felerősíteni. /Riba István: Új romániai magyar napilap terve. Keleti Krónika. = Heti Világgazdaság (Kolozsvár), márc. 20./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék